Gyermemek ellen elkövetett karmikus bűn

   🕜 Olvasási idő: 6 perc

Előzmény, ami fontos a megértéshez

Ezen életem szereplője jelen életemben is nagyon fontos szerepet tölt be. Életét (bár még fiatal) a gyermekeknek szentelte, kora gyermekkor óta tudta, hogy ezt szeretné csinálni. Jómagam, 4 gyermek apjaként ugyancsak igyekszem jóvátenni a történteket.

Utazás...

Kor: 1900 körül (valószínűleg I. világháború) 1870-1917 (?? kb)
Hely: Valahol Franciaország vidéki részén.

Bentlakásos iskola gondnoka, vagy olyan mindenese vagyok, 40 éves körüli átlagos ember. (Nem igazán vagyok jó történelemből, szándékosan nem is néztem utána, de Franciaország ami érzésre a helyszín) Kisebb város, vagy falú. Pontos évszám nélkül, de valamiért az I. világháború időszaka. (Ha utaztál már, tudod, ha nem majd megtapasztalod :D) Sok esetben a pontos idő, vagy helyszín nem derül ki. Érzés alapján tudod belőni. Ennek okát nem tudom, talán csak egyszerűen nincs jelentősége.

Forrás: pixabay.com

Történet: Van egy tanárnő az iskolában (nem nevezem nevén, itt sem, legyen itt most „Z”) tipikus vénlány, de a szó jó értelmében. Minden idejét feláldozza a gyerekekért, az iskoláért, a tanításért. Cserébe nincsen magánélete. Bánja is meg nem is. Vágyna saját családra, de tudja, hogy az a hivatása rovására menne.

A gyerekek kicsik, olyan 6-10 évesek. (Gondolom, alsó tagozatsok) szeretem a gyerekeket magam is, de elköteleződni nem akarok. Saját családra nem vágyom.

A tanárnővel van is kapcsolatom és nincs is, manapság „laza kapcsolat” lenne a megfelelő kifejezése. Nem kizárt, hogy idővel komolyabbá alakulhatott volna, de úgy érzem egyelőre mindkettőnknek megfelel így.

Összejárunk, szórakozunk, viccelődünk, jól érezzük magunkat.

Mire észbe kapunk, a folyosó is romban áll, 6-8 tanterem nyílhatott belőle, de végig menni sem lehet rajta, eltűnt egyszerűen. Gyerekek jajjgatása hallatszik mindenhonnan, por és törmelék vesz körül. Egyik terembe belátok, vér, sebesültek, borzalom.

(Ennél a résznél kezdett elszakadni a cérna a való életben. Tudtam, hogy nem élem át valójában, egy szobában a matracon vagyok és követem az instrukciókat, eseményeket.. de kitört belőlem a zokogás.) 

Egyik nap, a kazánházban találjuk magunkat, pinceszerű rész, valamiért lemegyünk ketten, elbeszélgetjük az időt és nem vesszük észre, hogy támadás (bombázás?) éri az iskolát. Nekem lett volna a feladatom, a gyerekeket levinni a pincébe..

A fél iskola megsemmisül, sok gyermek meghal, miattam, miattunk..

Elhatározom, hogy háborúból kiveszem magam is a részem, talán megnyugvást lelek ettől. Ígéretet teszek „Z”-nek, hogy visszajövök amint vége (de valójában sejtem, sőt tudom, hogy nem fogok hazatérni).

Látom ahogy kikísér a vonatállomásra, sok katona búcsúzik szeretteitől. Próbálom rövidre és viccesre fogni az elválást. Még egyszer megígérem, hogy amint vége ennek a borzalomnak, hazatérek. Ő megesküszik, hogy várni fog.

A frontonról több levelet írok (nem tudom, hogy célba érnek e?) amolyan lazán, minden jó, hamarosan vége a háborúnak és megyek haza.. Megnyugtatásképp írom őket, de, hogy őt szeretném megnyugtatni, vagy magamat, nem tudnám megmondani, talán mindkettőnket. Egyedül a levélírások idejére tudom jól érezni magam. Az átélt borzalmak és önmagam hibáztatása elviselhetetlenné teszi az életet. Az idő legnagyobb részében a halált várom. Nem vágyom hősi halálra, csak annyira, hogy minél több „ellenséget” tudjak magammal vinni. A gyerekek járnak a fejemben folyamatosan.

Egy necces helyzetben, találom magam. 2 bajtársammal tűz alá kerülünk (inkább szuronyos és egy lövetű puskák által) de nem tudunk visszajutni a többiekhez, elvágták az utunkat. Egy pillanat alatt születik meg a döntés, hogy a többieket megmentsem kirohanok az ellenség irányában. Csak annyit szólok hátra, hogy vigyázzatok magatokra és rohanjatok vissza a táborba.

Gondoltam valamennyit (lehetőleg minél többet) magammal viszek a halálba. Nem sikerült. Kaptam egy lövést a bal vállam alatt, amitől elestem. Majd odajött egy ellenséges katona és a puska végén lévő szuronnyal, szíven szúrt. Rögtön meghaltam...

Nem éreztem megkönnyebbülést, sőt elvesztegetett időnek, életnek éreztem az egészet. A felelőtlenségem miatti szenvedést, fájdalmat éreztem csak szinte.

Halálom után, "megnézhetem" mi történik "Z" életében. Bárcsak ne tettem volna! Vár és vár.. Már régen vége a háborúnak, aki tudott hazatért a frontról, ő csak vár engem. Belesavanyodik a várakozásba, ezzel telik el az élete.

Jelen életbeli helyzet

"Z" -vel ez az első megélt életem, de feltehetőleg van még amiről nem tudok. Szinte véletlenül kerültünk egymás életébe - aha, véletlen ám.. ;) mintegy 20 éve. Az aszcendense és az én MC-m együttáll, a Marsom a Plútójával együttáll, de ami a bizonyosságot jelenti, a kettőnk Szaturnusza is együttáll (mint karmikus jelölő bolygó), hol máshol, mint az 5-ös házban ami a gyermekek háza, Ikrek jegyben.  

Egyszerűre fordítva, felelőtlenség (Ikrek) - legyen inkább, levegős, ahogy esik úgy puffan, mielött a jegy szülötteit magamra haragítom :) miatti gyermek, gyermekek ellen elkövetett (5-ös ház) karmikus feladat (Szaturnusz). MC-Aszc fejlődési út, megtapasztalás nekem Bakként felelősségvállalás, neki Skorpióban inkább a gyógyítás, segítségnyújtás (legmagasabb szinten ezt hozza a Skorpió energia).  Látom és tudom, hogy jó felé halad, pontosan ezt az utat járja. Magam pedig csak remélem, hogy a megfelelő úton vagyok, leszek.... (Igen, magamat se győztem meg ezzel) :D